Átéléseim

Nyugtalanító álmot láttam ma hajnalban. 

Egy lakótelepihez hasonlító épületben voltunk, és a totális társadalmi káosz nyomasztó hangjait hallottam. Majd rohanó léptek az éjszakai homályban. Közvetlenül mellettem, egy idegen kivett valamit egy üvegajtós faliszekrénykéből, és a helyére illesztett egy félelmetes jelképet.

"Sarló és kalapács" – suttogtam döbbenten, s a tettes már el is tűnt futva. Néhány mozdulatlan pillanat után a fiam elvette onnan ezt a dolgot, hogy "ki tudja, mi lesz még"…

Ezután dermedten néztük, ahogy sűrű, fekete füst száll fel az Országház kupolájából, majd a budai oldalon is füstben… omlanak le a tetők és a tornyok. Egyik pont olyan volt, mint a Mátyás-templom tornya. Korom és sötétség borított mindent.

Nem féltem, de zsibbasztó döbbenet járt át az ismeretlen jövőre való tekintettel, ekkor felébredtem.

Isten őrizzen meg minket és hazánkat mindennemű háborús helyzettől! Ámen!

Guti Tünde - 2023. december 30.

"Vigasztalj meg a Te igéd szerint!"

Zsoltárok 119:28.

Sok gond, probléma, baj adódott mostanában körülöttünk. Fizikai nehézségek és lelki pressziók nehezítik az életünket. Sem az imádkozás, sem a felszabadult dicsőítés nem megy úgy, mint "békeidőben". Fáradt fohászkodásaink szállnak az Úrhoz megterhelt szívünkből, mert a gonosz fel akarja morzsolni örömünket a megpróbáltatásokban.

A mai reggel is így indult, egy a sok szürke, emberileg lehangoló nap közül. Éreztem, hogy fojtogat az elviselhetetlen búskomorság, gondolataimban számba véve, mennyi okom van erre. El is szégyelltem magam. Az a nevem, hogy élek, s közben halott vagyok?!

S ekkor váratlanul megláttam valami kézzel foghatót, ami az Úr csodálatos szeretetét, jóságát, irgalmasságát jelentette számomra. (Ezt most nem részletezem.) Másnak talán aprócska dolog, de szomorúságomban én hatalmas segítségnek láttam. Isten kedves meglepetése úgy megvigasztalt, hogy sírva fakadtam és áldottam Nevét. Gondoskodása felfoghatatlan! Atyai törődése megmelengette a lelkemet.

S bár az alap problémáink nem oldódtak meg, a vaskos szürke fellegek között nyílt egy égszínkék rés, ahol rám ragyogott a kegyelem fénysugara. Ilyen az Úr! Vigasztalása semmihez sem fogható. Igéje szerint vigasztal, nem holmi emberi ötletekkel.

"Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene!" Zsoltárok 68:20.

S végül... Imádkozom, hogy amikor úgy érzem, a betöltetlen szükségek folytán elhalványul vigasztalásod, Uram: "Ne engedd szívemet rosszra hajlani!" Zsoltárok 141:4. Ámen!

Még egy igevers jutott eszembe, ami alázúzza egész elmélkedésemet:

"ISTEN A MEGALÁZOTTAK VIGASZTALÓJA." II. Kor. 7:6.

Miért vigasztalná a morgolódó önigazultakat és szívükben elbizakodottakat? Viszont odaáll azok mellé, akik megalázzák magukat az Úr előtt, embertársaik és önmaguk előtt.

Elhatároztam, nem háborgok többé, nehogy vétkezzek szavaimmal. "Sőt lecsendesítettem és elnémítottam lelkemet... mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem." Zsoltárok 131:2.

Mielőtt ezt a kéziratot begépeltem volna a honlapomra, kértem az Urat, hogy szóljon hozzám a napi zsoltárszakaszból. Ez volt a soron következő:

"A nyomorultnak imádsága, amikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé... Virrasztok és olyan vagyok, mint a magányos madár a háztetőn... Odafordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem utálta." Zsoltárok 102:1,8,18.

Köszönöm Uram!

2023. február 19.                                                Guti Tünde

Ami előttünk áll...

Három nappal ezelőtt vasárnap, amikor kinéztem az ablakon reggel, megakadt a szemem a házunk előtt üresen feszülő villanydróton, és egy gondolat vágódott be a lelkembe: "Amikor elmennek a fecskék..." Ami ezt kísérte, az inkább csak egy benyomás volt, mely szerint lavinaként fognak ránk zúdulni a szívszorongató, az élet minden területét érintő negatív dolgok. Fizikailag és mentálisan is fel kell készülnünk, mert nem babra megy a játék. Korunk nemzedéke nincs hozzászokva a nyomorúságos életmódhoz. Hirtelen fogjuk magunkat benne találni, még csodálkozni is alig lesz időnk. Egyetlen kapaszkodónk az Ige, amivel csordultig kell tölteni szívünk tárházait.

Nem vagyok próféta. Ki-ki ítélje meg, amit leírtam. Számomra is félelmetes ez a rövid, kissé líraiként ható mondat: "Amikor elmennek a fecskék..." Máskor is történt már velem ilyen, és hiszem, hogy az Úr adott kijelentést. Mondhatja bárki, hogy vészmadár vagyok, túl sok videót láttam. De nem! Mindenesetre figyeljünk a megjelölt időszakban, mert UTÁNA gyors egymásutánban észleljük majd egyrészt a kormányzati "nemszeretem" intézkedéseket, melyek erőteljesen befolyásolják mindennapjainkat, másrészt az elmúlt két év megtévesztésének szörnyű következményeit.

Korábbi megszokott kis életünk, utólag luxusnak fog tűnni...

Az az igazság, hogy volt elég intés, volt idő felnőni az új helyzethez! Tudtuk, hogy a világ mindig csak rosszabb lesz, míg meg nem érkezik az Igaz Bíró.

Fontos a készülés, szükséges a bölcs, higgadt, Isten ígéreteire utaló intés és bátorítás: "Ne félj, csak higgy!" Akik pedig nem ismerik az Úr Jézust, azoknak itt az idő (talán az utolsó figyelmeztetés) a megtérésre! Ami előttünk áll, kizárólag Vele élhetjük túl. Hitben, eltökélten, radikálisan. Isten áldjon benneteket, legyenek zártak soraink, szeretetünk pedig maradjon cselekvőképes!

"Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására." II. Kor. 10:4.

2022. július 13.                                                                                             Guti Tünde

Fenevad

Semmihez sem fogható az az érzés, ami elborított ma hajnali álmom során. A rémülettel teli borzadályt nehéz leírni, s a puszta sorok, a képek nem adják vissza. Ami bizonyos: borzalmas lesz, amikor az Antikrisztus fenevadként lép színre.

.........................................................................................................................................................................................................................................................................................

Talán két tucatnyi ember lépdelt egy szép, erdővel borított hegy keskeny ösvényén, mellettük mélység. Libasorban mentek, míg egyszer egy gyerek rendetlenkedni kezdett, ugrabugrált, eltávolodott a csoporttól. Édesapja szigorúan szólt rá. A gyermek ekkor valami furcsa, félelmetes, ijesztő dologra hívta fel a figyelmet, hevesen gesztikulált, maga sem tudva, mi az, csak hogy veszélyben vannak, nagy a baj, mert már gurulnak a kövek is. Ekkor futásnak eredtek mindnyájan. Rengett a hegy, mintha omlásnak indulna...

A következő pillanatban egy óriási szikla gördült feléjük, akkora, mint a fél hegytető. A kis csapat megállt, szorosan összezárkóztak, és mint valami redőnyt, magukra húzták a földfelszínt, a füves, harmatos mohás részével kifelé. Sátorként rejtette el őket. Ekkor láttam meg, hogy a hatalmas szikla nem hegyomlás volt, hanem egy nagy robajjal érkező, csontszínű, borzalmas (párducszerű) fenevad feje.

Dühösen, morogva szaglászott a rejtőzködők körül, de nem fért hozzájuk. Robusztus termete félelmetes volt, ahogy lassan, célirányosan elindult lefelé. Rettenet töltött el, nehogy észre vegyen, de magasabban voltam nála. Elnéztem abba az irányba, amerre ment, és megláttam a várost. Hirtelen eltűnt a távolság. Az emeletes házak között autók parkoltak, és néhány ember mászkált az utcán.

Valahogy azonnal tudtam, hogy a bestia bemegy a városba, és abból katasztrófa lesz. Ekkor felébredtem.

Az a rémület más volt, mint egy "szimpla" vadállattal való találkozás. Olyan, szívet remegtető iszonyat volt, amit nem lehet szavakkal leírni, mert álmunkban rengeteg benyomás ér, van egyfajta különleges tudásunk, amit csak a szívünkkel, gondolatainkkal értünk meg.

Imádságos szívvel próbáltam értékelni a látottakat. Erre jutottam:

A kőszikla, mely tökéletes védelmet nyújt: Krisztus.

Nem az idősebb generáció vette észre a közeledő veszélyt.

A megmenekültek kevesen voltak, és egy igen keskeny ösvényen vezetett az útjuk. Pillanatok alatt, fegyelmezetten összetömörültek.

A fenevad alakja csak akkor vált ismertté, amikor már közvetlen közel volt. Először a "kicsiny nyájat" akarta szétzúzni, felfalni, de amikor ez nem sikerült, a magát biztonságban érző városiak felé fordult, hogy elpusztítsa őket.

Megértettem, hogy a város a tömegeket jelenti.

Érkezik a fenevad. Kevés az időnk. Talán halljuk a kövek gördülését, a föld döng, reng, és azt gondoljuk, hegyomlás, mert már megszoktuk a napi katasztrófák hírét... De ez most más lesz. Nem lehet felismerni, mert megtévesztés veszi körül, ám a halálszagú légkör egyedivé teszi. Ez a fenevad VADÁSZIK az emberekre.

Le ne térjünk a keskeny útról, ahol menedékünk a Kőszikla Jézus Krisztus! Vigyázzunk, imádkozzunk, készüljünk, szedjük rendbe testünket-lelkünket, egész életvitelünket!

2021. szeptember 1.                                                                 Guti Tünde

Képernyő helyett kőtáblák

Ahogy ránéztem délelőtt a tévénk pirosan villogó jeladójára, elgondolkodtam azon, hogy a média eszközeivel bármit látnak és hallanak a "felsőbb körök". Ezért talán legjobb megoldás kihúzni a kábelt a hálózatból. Vagy leakasztani a falról a tévét. Felőlem aztán... hiszen nem nézem. De mit tennék a helyébe? Elképzeltem, hogy kellő kreativitással, a két kőtábla másolatát szívesebben látnám naponta, a Tízparancsolattal.

S ahogy ezen töprengtem, megjelent lelki szemeim előtt egy kép a fölém magasló kereszttel, s a vízszintes gerenda két végén ott voltak a - frigyládába tett - kegyelem táblái. Egyfelől az Isten iránti szeretetteljes elkötelezettség, másfelől az embertársak iránti testvéri szeretet "paragrafusai".

Csak néztem ámulva, és halványan felderengett előttem Jézus, a megfeszített Krisztus, akinek kitárt karjai mind a tíz élő parancsolatot hirdették a Reá feltekintőknek.

Ahogy a középső szolgagyertyáról (a látott kép alapján a kereszt függőleges gerendája és rajta a Messiás) gyújtják meg a menóra ágain elhelyezkedő mécseseket, úgy Jézus, a világ Világosságaként lobbantja lángra szívünket és Rá függesztett tekintetünket. Átölel az isteni rendelkezések bűnt megemésztő tüze, átjár a szövetség Igéjének hatalmas, izzó lángja, szívembe és csontjaimba rekesztve az Örökkévaló Isten és az Ő Báránya iránti szenvedélyes szeretetet, rendíthetetlen hitet.

Megemlékezem arról a pillanatról, amikor nevemen szólított az Úr, magához vonzott, megtisztított bűneimből, az Igazság felé fordította arcomat, és Lelkével együtt szívembe helyezte törvényét.

A fősodrású média hitetéseitől tehát újra messzire fordulva, tekintetem a hegyekre emelem, ahonnan a segítség érkezik. Jézus Krisztus ez a megtartó kőszikla, az emberiség bármelyik korszakában.

2020. október 26.                                                         Guti Tünde

 Álom a végső útszakaszról

Napokkal ezelőtt többször is kértem az Urat, hogy adjon valamilyen álmot, mint régen, megerősítve az Igéből általam megértett kijelentéseket. Hiszem, hogy amit ma hajnalban láttam, Istentől érkezett.

Kis csoportban álltunk néhányan. Nem emlékszem konkrét személyekre, inkább csak éreztem, hogy közeli hozzátartozók, testvérek. Kezünkbe adtak egy-egy csomagot, amit ránk bíztak, hogy vigyük. Leginkább egy nagyon vaskos, ódon könyvre hasonlított a viszonylag nehéz teher.

Elindultunk, s azonnal láttam, hogy egy szürke, félhomályos alagútban vagyunk. A távolban feltűnt a kijárat fénye. Ahogy haladtunk, nem nézegettem semerre, mégis olyan érzésem támadt, mintha egyre szűkülne az út. Erős szorongás töltött el, mert úgy láttam, mintha a plafon is folyamatosan lejjebb ereszkedne. Ahogy nőtt a félelmem, úgy szorítottam magamhoz még jobban a könyvszerű csomagot, és mondogattam: mindjárt vége, nemsokára kiérünk... Érdekes módon, a kijárathoz közeledésünkkel egyforma "sebességgel" zsugorodott vészjóslóan a mozgásterünk. A szörnyű bezártság érzetben csak az alagút végén látott fény nyújtott reménységet.

Ebből a szorongatott helyzetből ébredtem fel. Összefoglalom, mit értettem meg belőle:

Az ódon könyvszerű csomag maga Isten ősi, változhatatlan Igéje, a tanítványok egyedüli értéke e földi vándorúton. Az Igazság. Teherként visszük a szívünkbe írt törvényt, ahogy az ószövetségi prófétákra is teherként nehezedett a rájuk bízott Ige. (Lásd pl. Malakiás 1:14.: "Az Úr igéjének terhe Izrael ellen...")

Ahogy közeledünk hitünk céljához, úgy lesz egyre erőteljesebb a szorongatás. Ahogy Pál is írja: "Kívül harc, belül félelem." II. Kor. 7:5.

Örökségünk a hit szemével látható, hiszen élő reménység táplálja a tüzet a szívünkben. Ahogy a sötétség és a törvénytiprás nőttön-nő, úgy lesz egyre szűkebb, kellemetlenebb az életterünk, és a támadásokban, nyomorúságos időkben szüntelenül imádkozva, fegyelmezetten kell bátorítani magunkat és egymást!

"De aki mindvégig kitart, az üdvözül" - ígéri Jézus. Máté 24:13.

Ne legyen megtévesztő számunkra a napjainkban tapasztalt és egyébként hálára okot adó, viszonylagos jólét, mert nehéz idők jönnek. Ez a gondolat erőteljesen visszhangzott bennem:

NE-HÉZ I-DŐK JÖN-NEK!

Bátorodjon a szívünk, az Igét szorosan magunkhoz ölelve, ahhoz elválaszthatatlanul ragaszkodva készüljünk fel a végcél előtti viszontagságos útszakaszra!

"Bátorítván egymást, mivel ama nap közelget..." Zsidók 10:24-25.

2019. december 4.                                                                          Guti Tünde

Veszélyes idők és egy álom

"És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást." Máté 24:10.

Volt egy rémisztő álmom, amit később fogok részletezni. Bevezetésként néhány szót arról, amit fájó szívvel tapasztalunk.

Egyre többen félreértelmezik Pál apostol leveleit, elcsűrik-csavarják a kegyelem lényegét, és a szoros kaput meg sem említve, "könnyű" megtérésre hívogatnak a pódiumról, elhallgatva a teljes Igazságot. Azt az Igazságot, ami megmásíthatatlan és megfellebbezhetetlen. Aminek útja igen-igen keskeny. Ugyanis a megmentő kegyelem csak az ítélet egyidejű hirdetése mellett értelmezhető. Némelyek mégis veszik a bátorságot, hogy szembe állítsák Isten szentséges jellemvonásait. Szeretetét és ítéletét ellentmondásként kezelik, tévelygésbe sodorva az Írásokban kevésbé jártas híveket és a kívülállókat, akiknek Istenről alkotott képük így hamis lesz.

Pál apostol soha nem állította rossznak a törvényt:

"Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó." Róma 7:12.

Hiszen maga Jézus is ezt mondta az Őt kérdező gazdag ifjúnak:

"Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat." Máté 19:17.

Tömören összegezve a Tízparancsolatról van szó, az Úr Igéi pedig soha el nem múlnak. Sokan mondják, hogy Jézus MÁS parancsolatot adott. Ez így nem igaz. ÚJ parancsot adott, mondhatni MEGÚJULT parancsolatot. Mert a Fiú soha nem mondott és hirdetett mást, mint az Atya a korábbi próféták szája által. Ő és az Atya EGY. Üzenetük is egy. A Lélek pedig ebből merít, ez által vezet, int, tanít és vigasztal.

"Mert én nem magamtól szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta meg nekem, hogy mit mondjak, és mit beszéljek." János 12:49.

Úgy tapasztalom, hogy Jézus eme félreértelmezett szavai és Pál levelei miatt két táborra szakadnak a hívők. Kapcsolatok romlanak meg, barátságok szakadnak szét, mert egyre nagyobb a hézag a kétféle látásmód között. Vannak, akik hallgatnak, vannak, akik vitatkoznak. Mindkét oldal szenved ettől, a világ pedig megrökönyödik, mi ez a színjáték!? Nem hívő ismerőseink panaszolják, hogy az úgynevezett keresztyének mennyire képmutatók. Mert az életük szinte ugyanolyan, mint a világé. (!) S ha már a világ megbotránkozik a magukat keresztyénnek nevező, de jellemben és életvitelben a nevével ellentétesen viselkedő emberekben, akkor vajon hogy vélekedik a mennyei szféra?! Pedig az angyalok vágyva-vágynak betekinteni a megváltás csodájába, amiért Jézus Krisztus e földre jött:

"Mert megjelent az Isten üdvözítő kegyelme minden embernek, Amely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:" Titusz 2:11-12.

Bizony, olyan időket élünk, amikor az Igét háttérbe szorítók, a Bibliából csak a kedveltebb részeket idézgető "viszkető fülűek", a kereszt naponkénti felvételével az ego halálát elutasítók szembe helyezkednek azokkal, akik a zsoltárossal együtt gyönyörködnek Isten törvényében. Veszélyes napok érkeztek el, de Jézus előre figyelmeztetett. A szeretet kihűlt a világban. De ez a fájó jelenség már az Egyházban is tapasztalható. Megjelent a színtiszta Ige bibliai köntösbe mázolt frázisokkal, megvallásokkal való helyettesítése, Isten örökérvényű parancsolatainak burkolt és nyílt megvetése, törvénykezőnek kikiáltva az egyedüli fundamentumhoz ragaszkodókat.

Mint az elején írtam, volt egy félelmetes álmom. Tömören összefoglalom:

Fogvatartottként álltam többekkel egy csoportban, s velünk szemben vadállatok vicsorítottak ránk, amiket - még - pórázon tartottak hóhéraink. Tudtam, mi vár rám. (Emlékezzetek Néró arénájára!) Hirtelen kiléptem a sorból, és 8-10 méterrel arrébb futottam, szemeimmel keresve valakit, hogy ráhagyjam a cipőimet. Mintegy örökségként. Aztán visszafutottam a helyemre kivégzőim elé.

Amikor felébredtem, nem értettem a cipős jelenetet. Később azonban világossá vált előttem, hogy hitbeli látásomat, radikális engedelmességemet át kell örökítenem az utánam következőknek. (Az Efézus 6:15. szerint az Istennel való megbékélés evangéliumát hirdetők saruja is a lelki fegyverzetünk része.)

Eszembe jutottak Jézus szavai:

"Ekkor sokan elvesztik a hitüket, elárulják és gyűlölni kezdik egymást. Sok hamis próféta is jön, és sok embert félrevezetnek majd. Mivel a gonoszság megnövekszik, sok emberben kihűl a szeretet. Aki azonban mindvégig kitart, az megmenekül." Máté 24:10-13. (Figyelem! A hitüket elvesztett, egykori hívők árulják el testvéreiket!!!)

Ugyanezt erősítik meg a 10. részben olvasható szavai is:

"Halálra adja pedig testvér testvérét, atya gyermekét; támadnak magzatok szüleik ellen, és megöletik őket. És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik." Máté 10:21-22.

Mi ellen kell megállniuk a Krisztus-követőknek? A gyűlölködés, hamis prófétálás, a hitetés és üldözés ellenére. A "könnyű evangélium" ellenére, amitől a gyülekezet "könnyűvérűvé", azaz paráznává válik. Mindez a báránybőrbe bújt farkasok között.

Olvassuk el Jézus további szavait is:

"Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is." Máté 24:24.

Ha lehet! Akik viszont ismerik az igazi Krisztust, az Ő igazi prófétáinak igazi üzenetét, az igazi Jézust, aki az igaz Atya igaz evangéliumát hirdette, azokat nem lehet becsapni manipuláló pszichológiai színjátékkal és sikerevangéliummal. Ha nyomorúságban megpróbálva is, de megállnak. Nem véletlenül figyelmezteti Pál apostol a hívőket:

"... félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti üdvösségeteket" Filippi 2:12.

Végezetül fogadjuk meg a Biblia intelmeit, melyeknek hosszú sorából most csak egyet emelnék ki:

"Mert itt az ideje, hogy elkezdődjön az ítélet az Istennek házán, ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak végük, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának? És ha az igaz is alig tartatik meg, hova lesz az istentelen és bűnös?" I. Péter 4:17-18.

2018. július 28.                                                                Guti Tünde 

Merre tartasz?

Ma hajnalban, álmomban egy villamos végállomáshoz hasonló, tágas téren álltam, éppen alkonyodott, de nem volt világítás, csak nagy szürkeség... A hazafelé vezető utat kerestem.

Mindenfelé sínek keresztezték egymást, itt-ott különböző hosszúságú és szélességű járdaszigetekkel, táblákkal (melyek egyformák voltak, de természetesen mindegyiken más szám szerepelhetett), amik messziről a félhomály miatt olvashatatlanok voltak. Teljes összevisszaságot érzékeltem.

Ahogy egyre jobban sötétedett, úgy nőtt lázas keresésemben nyugtalanságom, mert sehol sem találtam a nekem megfelelő megállót, ahol felszállhatok, hogy HAZA ÉRJEK.

Közben elment előttem egy különösen torz felépítésű jármű. Keskeny is volt, irreálisan magas is, és olyan hatást keltett, mintha rám dőlne, ahogy eldöcögött. Arrébb pedig egy robogó villamosról, szemmel láthatóan nagy sietséggel és elszántsággal leugrott egy idős férfi, és átrohant az út túloldalára... (Talán ráeszmélt, hova tart...)

- Milyen felelőtlen! - gondoltam magamban. De utólag már tudom, hogy ez még mindig jobb megoldás, mint elmenni a rossz irányba.

Járkáltam, keresgéltem, sínpárokon átlépkedve néztem a táblákat, de sehol nem találtam azt, AMI AZ ÉN UTICÉLOM FELÉ VEZET.

Belülről már szorongtam, amikor a tér egy érdekes pontjára értem. Érthetetlen volt, mert mintha össze lett volna építve: mintha egyetlen megállóhoz két ellentétes irányú járda és kijelző oszlop tartozna. Rossz érzések töltöttek el...

Már majdnem a kétségbeesés kerülgetett, amikor odaérve észrevettem, hogy csak nagyon-nagyon hasonlít egymásra a kettő, és bizony, teljesen különálló: hézag, elválasztás van köztük, és pontosan ellenkező irányba indulnak az utasok. (Bár éppen akkor senki nem állt ott rajtam kívül.)

Aztán megláttam, hogy az egyik - pont a keskenyebb és kisebb - járdaszigethez tartozó táblán ott van az a szám, amit kerestem. Nagyon megkönnyebbültem, és ekkor felébredtem.

Reggel az álmon gondolkodva levontam a tanulságot.

Alkonyodik e világ felett, és míg rengeteg út kínálkozik, megfelelő cél és fény nélkül nagy az eltévedés veszélye. A legfélelmetesebb az, ha valaki elvéti az irányt, és NEM TALÁL HAZA. Márpedig keresztyénként mindnyájan a menny felé tartunk, mert Jézus ígérete szerint "Az én Atyámnak házban sok lakóhely van. Ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek."

János 14:2.

Tudjuk-e, hol kell várakoznunk és majd "felszállnunk"? Ismerjük-e kellőképpen az utat, az irányt és a célt?

Lehetnek hasonló megállók, majdnem ugyanolyanok, mint amit keresünk, de vége nem az Életre visz.

"Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, mely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják azt." Máté 7:14.

Ne dőljünk be a figyelem elterelő, hamis információknak, ne elégedjünk meg a hasonlóval és a majdnem jóval! Egyetlen igaz út van: Jézus, aki ezt mondta:

"Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csak én általam."

János 14:6.

Utólag még érdekesnek tartom, hogy miért voltam álmomban egyedül.

Nem adhat senkinek hamis megnyugvást, ha tömegek tartanak ugyanabba az irányba, mert attól még tévelyeghetnek! Mindenkinek egyedül kell megkeresnie és megtalálnia az UTAT!

Ott már persze adhat Isten társakat, s még ha "kevesen vannak, akik megtalálják azt", akkor is áldott, építő közösséget élhetnek meg a végcélig: intve, segítve és bátorítva egymást.

2015. augusztus 20.                                                                       Guti Tünde

Látomás egy kifeszített kötélpályáról

2011. körül láttam egy képet magamról. A személyesség miatt nem osztottam meg, többször megvizsgáltam életem egy-egy fontosabb "állomásánál", de az eltelt évek során bizonyosságot nyertem a látás valóságáról, megértve szélesebb körben kiterjedő üzenetét. Talán másoknak is vannak hasonló küzdelmeik, legyen ez bátorítás számukra! A felelősség nagy, az imádságban, szeretetben és szolgálatban nem szabad megrestülnünk!

* * *

Alattam szédítő mélység. Idegeim pattanásig feszülnek. Életem függ lépéseim pontosságától. Sőt azoké is, akiket hordozok. Csak egy pici figyelmetlenség, egy óvatlan pillanat, és mindennek vége lehet.

Mióta elindultam, egy vékony kötélen haladok, lassan, megfontoltan összehangolt mozgással, a túloldalra. Kezemben a gyakorló (tanuló) kötéltáncosok egyensúlyozó rúdja, amin családtagjaim kapaszkodnak, fészkelődnek.

Szívemet szorítja a felelősség, lelkemet egyszerre markolja a szeretet és a fájdalom, mert folyamatos méltatlankodás nehezíti lépteimet. Azok bántanak, akiket szeretek és legjobb tudásom szerint viszek. Szerintük ezt is, azt is másképp kellene csinálnom... Megingok... Alig tudom megtartani a kilengő súlyt...

Gondolataim összecsapnak, lehetetlennek érzem a feladat teljesítését, magamat pedig alkalmatlannak.

• Uram, segíts! - sikoltja lelkem hangtalanul.

Vissza nem fordulhatok, rudamat nincs hova letennem, de nem is akarom. Az áldott Kegyelem Lelke felszárítja könnyemet, s új erővel tölt be a végig kitartásra.

Lépéseim egyre biztosabbak, fülemet nem fordítom a lehúzó véleményekre, szemeimet a célpontra szegezem.

Megyek tovább, leküzdve tátongó mélységet, félelmet, lökdöső szelet és háborgó értetlenkedést, hogy sértetlenül adjam át Uram kezébe a rám bízottakat, és letegyem elé elcsigázott életemet.

2014. december 29.                                                                Guti Tünde

A hegyre menekülj!

Kora reggel, imádság közben láttam egy képet.

A keskeny úton mentem, de egyszer csak innen-onnan, tébláboló emberek kerültek elém.

Kisebb-nagyobb csoportokat alkottak, beszélgettek, nézelődtek, mint egy turistacsapat. A jókedvű, tarka tömeg azonban, egy idő után elvette a kilátást, ellehetetlenítve a haladást, ezért kissé megszeppentem hirtelen, mert nem láthattam tőlük a célt.

Azonnal megálltam, hogy mitévő legyek, s ekkor tisztán hallottam egy hangot a lelkem mélyén:

"A HEGYRE MENEKÜLJ!"

Nem kétségeskedtem, ugyan miért kellene nekem menekülni... Rögtön elindultam, és később a hegytetőről csodálatos kilátás tárult elém. A messze távolban ott várt vágyva-vágyott célom: Isten országa, az Atya háza.

Utólag végiggondolva érthetetlen, hogy értem fel olyan hamar a hegyre, amelynek oldalán meredek, keskeny ösvény vezetett... Az is különös, vajon miért hallottam a "menekülj" felszólítást, hiszen ki is lehetett volna kerülni a csoportokat. Azonban közéjük vegyülve elterelhették volna a gondolataimat, esetleg feltartóztattak volna.

"Aki áll, vigyázzon, hogy el ne essen!" (I. Kor. 10:12.)

Amikor könnyed társaság körében sodródunk, hozzájuk idomulva, észrevétlenül elhomályosodhat küldetésünk, esetleg óvatlanabbak, figyelmetlenebbek leszünk.

Ha bármi megzavarja a látást, szakítani kell a kedélyes sokasággal, és az eltévedés veszélyét kivédve azonnal a hegyre kell menekülni, hogy el ne vétsük az irányt!

* * *

Napokkal később jutott eszembe egy Bibliavers, ami tisztább megvilágításba helyezte a képet:

"Szemeimet a hegyre emelem, onnan jön az én segítségem. Segítségem az Úrtól van..." (Zsoltárok 121:1.)

Az Úr a hegyen jelentette ki önmagát és igéjét. Kinyilatkoztatta akaratát és lényét: szentségét, igazságát, féltőn szerető kegyelmét és irgalmasságát, a célba érés szövetségi feltételeivel.

Beláttam, miért fontos a menekülés a lelassult, bámészkodó, hanyag közegből: jöhet olyan hömpölygő emberáradat - pl. pszichés megtévesztés tömeghatással -, aminek erőteljes sodrásától csak a magasságban találok biztonságot. Megértettem azt is, hogy "Az Úr hegyén a gondviselés." (I. Mózes 22:14.) Még ilyen esetben is!

Végül, aki el akarja érni célját, annak elengedhetetlen a sürgető szó meghallása és engedelmes teljesítése!

2014. április 4.                                                              Guti Tünde

Álom egy erdőről

1. Nem túl sűrű erdőben, a fák között mentem egy alakkal, akinek vállig érő haja volt, és hosszú, bokáig érő, világosszürke ruhát viselt, övvel. Arca finom vonású volt, és lénye tekintélyt árasztott. (Nekem úgy tűnt, mintha inkább nő lenne, de nincs jelentősége.)

Voltak egészséges fák is, de betegek is. A szürke ruhás úgy vizsgálgatta őket, mint ahogy az erdészek szokták, én csak álltam mellette. Azonban valamilyen nyugtalanság fogott el, mert veszélyt érzékeltem, és ezért lopva körbenéztem. Úgy tűnt, mintha valami bosszúálló "ellenség" közeledne.

2. A fák vizsgálása közben meg-megálltunk. Időnként felemelte íját a hosszú ruhás alak, és tüzes nyílvesszőt lőtt a fa törzsébe, viszonylag közelről, amit nem egészen értettem. A fa BELÜL gyulladt lángra, olyan volt, mint egy tüzes kohó, majd kidőlt.

3. Megálltunk egy teljesen elkorhadt fánál. Kopár volt, telis-tele szú ette, madárcsőr vágta lyukakkal. Inkább száraz, élettelen gerendára hasonlított, aminek a teteje már mintha le is tört volna. A nyilas enyhén megvetően nézett rá, és nem lőtt bele. Annak már teljesen mindegy: halott.

4. Egy másik fához érve, már emelte volna az íját, amikor csodálkozva megszólalt:

- Hát ez meg mi? - Meglepetten léptem közelebb, és odahajolva meghallottam én is, ahogy valami (vagy valaki) sóhajtozik a fatörzsben. Tovább mentünk, nem bántotta. Életjeleket adott a fa.

5. Ezután hirtelen kint voltam az erdő szélén egyedül. Visszanéztem, és a korábbi szorongásom beigazolódott: egy tágas teret láttam, ahova berontott egy sereg vadállat. Nagy volt az összevisszaság, és leginkább vízilovakra és orrszarvúkra hasonlítottak.

6. Később egy erdei úton álltam, előttem egy mély, széles gödör. Pont olyan, amit vadállatok elejtésére ásnak, csapdaként. Egy fiatal lány volt benne, mellette egy kicsi, hófehér, selymes szőrű kutya. A következő pillanatban ott voltam én is, és alulról nyomtam felfelé, egyre csak emelve a lányt, hogy ki tudjon mászni. Sikerült neki.

7. Végül egy erdei házban voltam néhány emberrel. Kb. 6-an, 8-an lehettünk. Valami összefogást érzékeltem szellememben, minta készültünk volna valamire. Olyan volt a légkör, mint egy imádságos lelkületű házi csoportban. Egyszer csak hirtelen eszembe jutott, és megkérdeztem:

- Hol van a lány? - Jelentőségteljes érzés támadt bennem. Arra a lányra gondoltam, akit kisegítettem a gödörből.

Ezután felébredtem.

* * *

Néhány kérdés és gondolat felmerült bennem, talán ez támpont lehet a magyarázatban.

Az Urat keresve, sétám közben egy bibliavers jutott eszembe:

"Hirtelen nyíl üt rajtuk sebet." Zsoltárok 64:8.

Aztán kértem Istent, hogy vezessen az Igéből, hogy ne maradjak bizonytalanságban. Ez volt a napi soros igém:

"Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal... Elesnek mellőled ezren, és jobb kezed felől tízezren, hozzád nem is közelít." Zsolt. 91:5. 7.

A tisztásra betóduló vadállat csorda lehet, hogy PONT A KIDŐLT ÉS ELÉGETT FÁK HELYÉN gyűlt össze, a szellemiségek fizikai testben mutatkoztak.

Valószínű, hogy angyal volt, aki a tüzes ítéletet végrehajtotta.

A rostálás idején sem szabad irgalmatlanul elmennünk a bajba jutottak mellett, ki kell segítenünk őket a gödörből!

Fontos a kis közösségben gyakorolt összefogás. Spontán Isten keresés, házi gyülekezet.

Még ez az ige jött elém:

"Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad, és egybegyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek."

János 15:6.

2013. dec. 28.                                                        Guti Tünde

Vissza!

Nehéz mindazt szavakba önteni, amit az ember néhány másodperc alatt él át vagy lát maga előtt. Így voltam én is ma reggel, amikor imádságos szívvel töprengtem.

Több írásomban is megfogalmaztam már azokat a fájdalmas kérdéseket, amelyek belülről emésztenek, és oly annyira égetnek, hogy lehetetlen nem megosztanom másokkal. Nagy a baj az Egyházban, nagy a baj sokakban, nagy a baj bennem is!

Egy kép villant fel előttem, ami meglehetősen szomorú és figyelmeztető volt. Megpróbálom leírni tömören, hozzáfűzve a megértett magyarázatot.

Ameddig a szem ellátott, kérges földű puszta. Néha egy-egy kopasz fa törte meg a táj egyhangúságát.

Egy sínpár mellett gyalogoltam lehajtott fejjel. A lelki fájdalom sötét csuklyaként borult fejemre, a miértek és hogyanok kérdései súlyos teherként görnyesztették vállaimat. Lépteimet lelassította a lehangoltság, mert tudtam, honnan jövök és hová megyek. A kettő közötti kietlen és a magány volt nehéz.

Előtte egy sebesen száguldó vonaton ültem, ahol fény, zene, vidám testvérek és jó hangulat töltötte ki az időt. Valami mégis egyre erőteljesebben arra ösztönzött, hogy szálljak le, mert rossz irányba rohan a szerelvény.

Sokáig halogattam a döntést, tépelődtem, vergődtem. Mozgó járműből kiugrani egyébként is veszélyes, komoly sérülésekkel, sőt halállal is járhat.

Azonban minél tovább vívódtam, annál inkább megbizonyosodtam arról, hogy el kell hagynom a vonatot, bármi történjen is. Egyre jobban taszított a hangoskodás, a szinte karneváli nyüzsgés. Az érzékelhető "pörgés" mint mókuskerék szédített, és nem találtam kapaszkodót. Nem láttam a célt.

Semmire sem emlékszem a kiugrás pillanatából. Az összekapcsolt kocsik elszáguldottak, én pedig elindultam visszafelé gyalog. Az előzmények inkább ismeretként, emlékként éltek bennem. Egyetlen vágy vezetett:

VISSZA!

Vissza a kereszthez, vissza Krisztushoz, Megváltómhoz és Uramhoz, akinek érkezését és küldetését évszázadokkal születése előtt megprófétálták. Vissza Isten Fiához, aki Immánuel, aki szolga-király, akinek nevére minden térd meghajol égen, földön s föld alatt.

Át a pusztán, gyalogosan, egyedül, de mégis oltalmazva és vezetve, mert az a pont, ameddig vissza kell mennem, az maga a szegletkő, a sziklaalap: Jézus.

Vissza a sínek mentén, bánkódva a többiek miatt, étlen-szomjan, magányosan, de előbb-utóbb összetalálkozva azokkal, akik korábban vagy kicsit később szálltak le, talán az utolsó percben.

Várom, hogy az Úr a szívemre beszéljen, megtisztítson, lefejtse rólam a megkérgesedett háncsot, és életet adjon a megkövesedett hús helyére. Mert akár gondoljátok, akár nem, meg lehet kövesedni, ki lehet szikkadni egy olyan "mozgalomban", ahol minden más fontosabb, mint a szív szentsége és az Igéhez való ragaszkodás.

S most ballagok a sínek mentén, bűnbánattal és összetörve. Célom: az igazság és a szeretet.

2013. december 21.                                                        Guti Tünde

Az Igazság ösvényein vezet

Sírtam ma az Egyházért. Sírtam az Igazságért. Mert Isten népe elvesztett valamit abból a szűzies, tiszta és egyszerű lelkületből, ami a kezdetekkor tűzként lobogott a szívekben. A hamisítatlan színigazságért, az őszinte jócselekedetek hófehér gyolcsáért könnyeztem, ami egykor a szentek öltözete volt.

Az igazságot elferdítettük, felhígítottuk, a szeretetet meghamisítottuk, képmutató érzésekre lealacsonyítva, megfosztva így valóságos erőtől duzzadó tartalmától.

Nyög, vajúdik és sóhajt a lelkem testvéreimével együtt, éhezve és szomjazva, hogy VALÓSÁG legyen a hirdetett Ige! Egyáltalán IGÉT hirdetünk szószékeinkről, vagy valami mást, füleknek kedvező, kedves, humoros meséket, látványos liturgiákkal fűszerezve, miközben az ÉLET elmegy mellettünk?!

Mindannyian felelősek vagyunk, hogy kiáltsunk és ébresszünk!

Urunk, bocsáss meg minden szót, gondolatot, érzést és cselekedetet, ami nem a Te nevedet emelte! Bocsáss meg minden Tőled elcsent dicséretet, minden szánalmas, üres szívvel másoknak odavetett vigasztalást! Bocsásd meg azokat a tetteket, amiket mi szolgálatnak neveztünk, de nem Rád mutatott, és elhomályosította jóságodat, kegyelmedet! Bocsásd meg képmutató adakozásunkat és segítségnyújtásunkat, mikor hiúságunk beárnyékolta irgalmasságodat!

Könyörülj rajtunk mindazért, amivel csorbát ejtettünk az evangélium üzenetén, könyörülj, Uram a kevély tervekért, az önigazult teológiáért!

Jézusom, Te szárítsd fel könnyeimet, és mindenről lemondok érted! Szántsd fel kiszáradt szívem göröngyeit, hogy a Tőled származó szeretet által munkálkodó hit új vetést sarjasszon, belegyökerezve igazságodba és szentségedbe!

Drága Jézus! Nincs annál nagyobb gyönyörűség, mint egyre jobban megismerni Téged!

Amikor felfeded Igéd mélységeit, felnyitod szemem, hogy lássak és betöltesz Szent Szellemeddel, hogy értsek, még a lélegzetem is eláll a csodálattól! Kegyelmed jobb, mint az élet!

Kérlek, Uram, terelgesd össze juhaidat arra a dús legelőre, ahhoz a csendes vízhez, ahol nincs hamis máz, vallásos pompa és emberi büszkeségen trónoló vezetés, hanem Te nyilatkoztatod ki titkaidat, meggyújtva szövétnekünket, hogy az egyre növekvő sötétségben ne tévedjünk el!

Te vagy nekünk az igazság ösvénye!

2013. november 29.                                                               Guti Tünde

Léket kapott

Beszélgettem ma valakivel, aminek során láttam lelkemben egy képet.

Tekintélyes, jól épített hajó úszott a tengeren, aminek a víz alatti részén hatalmas lék tátongott. Olyan nagy volt a törés, hogy félő volt, hogy az egész alja leszakad.

Ennek tudatában döbbenten néztem, hogy a mit sem sejtő emberek jókedvű vagy éppen unott nyugalommal mázolgatták a fedélzetet és a korlátokat, mások a deszkák szálkáit simítgatták. Közben pedig a mélyben ömlött be a víz a gépházba.

Mi a teendő a süllyedésre ítélt hajóval? Az idő vészesen fogy, de ha közel van a part, ki kell juttatni a szárazra, azaz határozottan irányt váltva ki kell vonni a forgalomból, és úgy kell megjavítani a romlásokat.

Ha ez nem történik meg, a kabinokban rekedt alvók és a fent tartózkodók is megfulladnak abban a halálos örvénylésben, amit az elkerülhetetlen katasztrófa okoz.

Ezért: vétkes, aki tud a bajról és mégsem szól az alattomos veszélyről! Vétkes, aki nem szorgalmazza, hogy állítsák meg a sérült hajót, és váltsanak irányt! Vétkes, aki nem kongatja meg a vészharangot.

Ha azonban a kapitány hajthatatlan mindezek kérdésében és tovább haladásra szólítja fel a kormányost - mivel nem ismeri el a felvázolt veszedelmet -, el kell hagyni a hajót sürgősen, és meg kell menteni mentőcsónakokkal azokat is, akik látták a hatalmas sérülést, és hallgatnak a figyelmeztetésre!

Amit megértettem belőle:

Süllyedő hajó = intézményesített, laodicea szintre csúszott, egykor virágzó gyülekezet.

Mentőcsónak = kis házi imaközösségek, spontán Isten-keresés, vissza az Igéhez!

Nemsokára elkezd oldalára dőlni a hajótest.

"Ne félj, hanem szólj, és ne hallgass!" Ap. csel. 18:9.

2013. november 13.                                                         Guti Tünde

Rettenetes szélzúgás

Szinte megdermedtem a félelemtől a látvány miatt, ami elém tárult. Nem csak néztem a történéseket, hanem részese és elszenvedője voltam azoknak...
Az utcán álltam, velem szemben nagy, szürke betonépület magasodott. Pont olyan, mint a régi lakótelepeken, de nem sorház, hanem egyetlen, 6-8 emeletes "torony". Tele volt ablakkal, de mind üresen sötétlett, nem volt bennük üveg. Elhagyatott, lepusztult háttérről árulkodtak, némán, komoran tátongva.
Egyszer csak feltámadt a szél, és nagy erővel átfújt az épületen. Sűrű por szállt ki az ablakokon, később rengeteg törmelék és kavics is kavargott a levegőben. Teljes volt a káosz.
Szeméttel együtt repültek az egyre nagyobb kövek, és megrémültem, mi lesz, ha eltalálnak. Ezért körülnéztem, hova tudnék elbújni, és beugrottam a mögöttem álló, egészen kicsi, szűk építménybe, ami belülről olyan volt, mint egy telefonfülke. Átmenetileg megnyugodtam: ajtaján, ablakán üveg, itt nem érhet el a törmelékvihar.
Idővel azonban ráeszméltem, hogy azok az óriási, kb. 15-20 cm átmérőjű kődarabok könnyűszerrel szétzúzzák az üveget, és komolyan megsérülhetek. A veszélyt felismerve kiléptem gyorsan, hogy igazi menedéket keressek. Akkor vettem csak észre, hogy távolabb is állt egy másik, az előzőhöz hasonló emeletesház, amiből és amin keresztül ugyanolyan por és kőáradat zúdult ki, rendkívül erős széllel. A zűrzavar tombolt, mintha egy atombomba lökéshullámai süvítettek volna át az üres épületeken.
Ítéletet érzékeltem.
Ekkor ijedtem meg igazán! Mi lesz, ha nekem csapódik valamelyik kőtömb, és betöri a fejem? Mi ez az egész, és hogy menekülhetek meg?! Mit keresek én itt egyedül?! Merre induljak?
Gyorsan a kis, üvegablakos bódé mögé léptem, ami olyannak tűnt, mintha egy utcasarkon találtam volna magam a város kietlen szélén. Nem hallottam már a zajt és a robajokat, sőt egy kedves, idős hölgy állt ott előttem mosolyogva, magához ölelve egy kisgyermeket.
Biztonságban voltam. Ebben a csendes, félreeső zugban nem érhet már el a kőzápor.

* * *
Amikor felébredtem, eleinte azt hittem, hogy csak egy rossz álom volt. De ahogy gondolkodtam rajta, egyre inkább éreztem, hogy szellemi jelentőséggel bír. Megpróbálom tömören összefoglalni, amit megértettem.
Az elhagyatott betonépületek a korábban stabil, nagy és híres gyülekezeteket szimbolizálták, amik üveg nélküli, sötét ablakaikkal "kiégetten", üresen hallgattak. A hatalmas szél Istentől érkezett, hogy kifújjon belőlük szemetet, hulladékot, követ, mindent, ami emberi erőlködés, büszke ábránd vagy más egyéb bűn. Hatalmasan átfújt rajta, mint egy kártyaváron.
Ítélet volt, de megtisztító jelleggel.
Nagy az elvándorlás az egyházakból, folyamatos az átjárás a gyülekezetek között. Az elgyötört, csalódott emberek éhezik a hamisítatlan igazságot, az érett korúak valóságos táplálékra vágynak, és hiteles, krisztusi szolgálókat keresnek.
A leginkább telefonfülkére emlékeztető "őrbódé", ami védelmet kínált üvegezett ajtajával és oldalával, nem tudott megfelelő oltalmat biztosítani abban az ítéletes káoszban. A kisebb létszámú, családiasabb közösség képe volt ez számomra.
A város széli "utcasarok" távol a zűrzavartól, a békesség helye volt, ahol három generáció képviselte a nyugalmat talált, megmenekült hívőket.Végül a következő igevers jött elém:
"Menjünk ki tehát Őhozzá a táboron kívül, az Ő gyalázatát hordozván!"
Zsidók 13:13.
Egyetlen keresztyén, egyetlen gyülekezet sem kerülheti el a megméretést. Ezért vigyázzunk és imádkozzunk szívünkben megalázkodva, hogy helyet adjunk a Szent Szellem figyelmeztetéseinek és az Ige tiszta tükrének! Sem pásztor, sem próféta, sem templom sem gyülekezet nem képes elrejtettséget biztosítani Isten haragja elől, ezt egyedül Jézus Krisztusban találhatjuk meg, aki a táboron kívül szenvedett.
S még valamit, zárógondolatként.
Nem a szélvihar törte ki az ablakokat! Érkezését már kongó üresség előzte meg!
Veszélyes dolog bámészkodni, ha látjuk a bajt! Alázatosan el kell rejtőznünk a Felséges rejtekében, a Mindenható árnyékában, Jézus Krisztus oltalma alatt!
Az ítélet elkezdődött Isten házán.
"Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van!"

Ésaiás 55:6.

2013. augusztus 23.                                                                  Guti Tünde

Mennyből alászállt kenyér

Ahogy állt a gyülekezet, úrvacsorai istentisztelet közben láttam egy óriási kenyeret.
Tekintélyes méretei körülbelül egy 12 személyes, jókora tárgyalóasztal méretei lehettek.
Emberek vették körül, és mindnyájan ebből a hatalmas kenyérből lakmároztak jóízűen, békésen, mosolyogva. Körben látszottak a friss harapásnyomok. Mindenki odafért, aki erre a táplálékra éhezett.
A meghitt képről eszembe jutottak Jézus szavai:
"Én vagyok a mennyből alászállott kenyér." János 6:41.
Aztán váratlanul tülekedés támadt. Előbb csak méregették és a könyökükkel lökdösték egymást, később egyre indulatosabban néztek a szomszédjukra, és mogorván igyekeztek a saját helyüket megerősíteni.
Nagyon csodálkoztam, és elszomorodtam. Mi okozta ezt a bomlasztást?! Ugyanis, amíg a kenyér felé fordultak és abból ettek, addig tökéletes volt a nyugalom.
Amint viszont abbahagyták a mennyei kenyérből való táplálkozást, egymásra néztek, és szeretetlen, féltékeny, dühös, romboló indulataik áradtak szét.
Nem akarok ehhez semmit hozzáfűzni. A kép önmagáért beszél.
Valami nagyon nincs rendjén az Eklézsiában. Ha Jézus, a mennyei kenyér a táplálékunk szüntelen, akkor Isten minden értelmet felülhaladó békessége és az Ő egysége tölti be a gyülekezetet. Ahol azonban leveszik a tekintetüket Róla, ott megszűnik a felülről való táplálkozás folyamata, irigység, büszkeség és szeretetlenség üti fel a fejét.
Akinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.

2013. augusztus 4.                                                          Guti Tünde 

Emlékezés a vérszövetségre

Hogy lehet, hogy ennyire természetessé vált nekünk Jézus halála?! Úgy beszélünk róla, mint egy teológiai tantételről, mintha legalábbis alanyi jogon járna nekünk a bűnbocsánat!

Miként történhetett, hogy ennyire megszoktuk már a kereszthalál gondolatát, és az értünk kifolyt vérre, csupán mint megváltásunk velejárójaként emlékezünk?!

Mitől száradhatott ki ennyire a lelkünk, hogy a kegyelemre és az üdvösségre úgy tekintünk, mint ami "jár nekünk"?!

Hogy lehetünk ennyire kemények, mikor Jézus szíve, ugyanúgy, mint a kárpit, meghasadt, amikor miattunk lett elszakítva az Atyától?!

Ezek a kérdések gyötörtek ma reggel. Könnyezve tört fel belőlem a bűnbánat, amiért sokszor én is olyan közömbös és langyos vagyok. Amiért olykor csak a szám beszél, a szívem pedig érintetlen. Amiért az elmém tudja az igazságot, de a lelkem nem forrósodik fel. Amiért a hitem olyan ritkán nyilvánul meg cselekvő szeretetben.

Az elmúlt napokban némi kellemetlenségem adódott, ami miatt megpróbáltam tisztázni magam, de nem úgy alakult, ahogy vártam. Később beláttam, hogy nem éri meg az igazamért harcolni, mindenáron védekezni, mert csak még nagyobb békétlenséget aratok. Egyszerűen nem tehetem!

Az Úrnál van az igazság, az én részem az elengedés, nem pedig a keserűség raktározása. "Boldogok a békességre igyekvők, mert ők Isten fiainak mondatnak!"

Ebben a küzdelemben és a fenti kérdéseken őrlődve, térdeimen elcsendesedve nagyon elszégyelltem magam az Úr előtt.

Önmagam miatt gyötrődtem. Mert úgy éreztem, hogy sokéves keresztyénséggel a hátam mögött, rá kellett eszmélnem újra, hogy én vagyok "a nyavalyás, a vak, a szegény és a mezítelen." Nekem van szükségem "szemgyógyító írra", hogy lássak! Nem vagyok semmiben sem különb másoknál.

Felelevenedett bennem a vérszerződés fogalma, ami két fél nagyon komoly, ünnepélyes döntése hűségről és elkötelezettségről. A szeretet fájdalmas megpecsételése.

Hova lett az összetartozás öröme? Hova lett a vérszövetség fájdalma? Az Atya az egyetlenét áldozata fel, hol van az én véráldozatom? Az énem naponkénti halálba adása?

Még ha mindent, maradéktalanul meg is tennék, amit az Úr elvár tőlem, akkor is csak haszontalan szolga vagyok! Bár Krisztus örökös társa lettem a fiúságban, de itt, e testben élve szüntelenül meg kell emlékeznem alázatban, hogy semmi sem jár nekem! Semmit sem várhatok el! Nincsen nekem saját igazságom, csakis Krisztusban!

Jézus követése nem holmi babérkoszorús diadalmenet!

Lelkemben, a bűnterhek igája alól felszabadult szárnyalás mellett mindaddig ott húzódik esendő önmagam és az Egyház tisztaságáért viselt féltő fájdalom, amíg a Bárány menyegzőjén be nem teljesedik Krisztus titka!

2013. május 7.                                                            Guti Tünde

Az Úr válaszol és tanít

Pár héttel ezelőtt arra ébredtem hajnalban, hogy egy erőteljes, mély tónusú férfihang szólít:

"Kiálts hozzám, és válaszolok!"

Emlékeztem hasonló igére, és folytattam magamban: Oly dolgokra tanítalak, amiket nem tudsz.

Nagyon meglepődtem, nem volt még ilyenben részem, és bizonyosságom volt arra nézve, hogy Isten kijelentéseket fog adni. Válaszokat, magyarázatokat azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatnak, vagy a későbbiekben merülnek fel.

Néhány órával később megkerestem a Bibliaverset, Jeremiásnál találtam rá:

"Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok neked, megfoghatatlanokat, amelyeket nem tudsz."

Jeremiás 33:3.

Egyik este nagyon nehezen aludtam el. Lelki szemeim előtt láttam egy hatalmas, mindenféle anyagból összegyúrt "gömböt" (agyagnak tűnt), ami a kiakasztható madáreledelre hasonlított leginkább, csak óriási formában. Nem tudatosan fogalmaztam meg, hanem szinte váratlanul tört fel bennem a gondolat, mint kérdés, ahogy figyeltem ezt a gömbölyű "masszát":

"Valóban a megcsalattatás korszakába léptünk?"

Eltűnődtem és nagyon meglepődtem a saját kérdésemen. Igen, az egész világon egyre nagyobb méreteket ölt a tévelygés, a bizonytalanság, a lelkiismeret hamis megnyugtatása és az igazságtalanság. Nyugtalanság fogott el, és azért aggódtam, hogyan fogja az Úr kiválogatni ebből az összeragadt egyvelegből azokat, akik "másképp" látnak, akik bár bele vannak gyúrva az "agyaglabdába", mégis a hamisítatlan Igét akarják követni.

Azóta folyamatosan kérdéseket teszek fel Istennek. Úgy érzem, örül ezeknek, és szívesen válaszol, ígérete szerint.

Az Úr előtti csendességben letisztulnak az érzések, kikristályosodnak a gondolatok. Az addig felkavarodott üzenetek, leülepedve tápláló esszenciává tömörülnek.

Elengedhetetlen a várakozás Isten jelenlétében!

Azok a kinyilatkoztatások, amik az Ő Szent Szelleme által fogannak és maga az Atya segít a megszületésüknél, lesznek azok az igék, amelyek Jézusra mutatnak, a kereszten keresztül vezetnek el Isten országának eddig meg nem értett titkaira, és megvilágítják azt az egyetlen keskeny ösvényt, amely napjaink szellemi zűrzavarában az életre visz.

Ez az igazság és szentség útja. Jézus, aki maga az ÚT.

2012. március                                                       Guti Tünde

Istenfélelem szállt rám

Hosszú hetek óta a jó és szerető Isten kegyelmes ítélete formálja az életemet.
Atyai gondoskodásával olyan dolgokra teszi rá az ujját és hívja fel a figyelmemet, amik felett elsiklottam. Apróságok kezdtek el nagyon fájni, mert már az Ő szemével látom őket.
Ebben a böjti időszakban különösen éreztem az Úr vonzását. Ő teljességet akar! Teljes szívet, teljes időt, teljes embert! Istenfélelem szállt rám, amit fizikailag is tapasztaltam, és annyira bűnösnek, hiányosnak látom magam, tele hibákkal, indulatokkal, mulasztásokkal és langyossággal!
Csak nyüszítek Isten jelenlétében... Tudom, hogy egy szempillantás alatt, bármikor eltörölhetne a föld színéről... Egyes egyedül Jézusért nem teszi! Kereszten kifolyt véréért!
Tudjátok... érzem, hogy még azt sem érdemlem, hogy figyelmeztessen! Mert Ő szent! Megemésztő tűz!
Érzékelem, hogy megremeg a szellemi atmoszféra. Valami erőteljesen készülődik! Belső sürgetés kopogtat a lelkemben lázas Isten-keresésre, odaszánt imádságra, bizonyságtételre, jótettekre. Egyes dolgokban kilépésre, másokban határozott visszavonulásra.
Mintha az érkező Vőlegény lábdobbanását hallanám...
Istenfélelem! Teljesség! Szentség! Tűz! Engedelmesség!
Rettenet és ijedtség tölt el, mert Jézusnak, a Messiásnak a jövetele szinte tolja maga előtt a mennyei légkört, pont úgy, ahogy a száguldó metrószerelvény előtt remeg a levegő az alagútban. Úgy érzem magam, mint amikor álmomban kiáltani akarok, de nem jön ki hang a torkomon...
Értékrend! Istennek elkülönítve!
"Kinek-kinek munkája nyilván lészen, mert ama nap megmutatja, mivel tűzben jelenik meg." I. Kor. 3:13.

2012. január 17.                                                                     Guti Tünde

Az Úr nyomában járva

Nyomasztó álmokra ébredek napok óta, néha démoni jelenlét fojtását is érzékelem.

Október 31-re virradólag erőteljes, félelmetes képsort láttam, ami számomra üzenet értékkel bírt.

Egy hatalmas vulkánkitörésnek voltam a szemtanúja, leginkább a Krakatau szörnyű pusztítását idézte fel bennem.

Borzalmas robbanás rázta meg a hegyet, sűrű, sötét, áthatolhatatlan füst gomolygott felfelé. Rettenet töltött el, de érdekes módon szagokat nem éreztem, és annak ellenére, hogy közvetlenül előttem zajlott a döbbenetes katasztrófa, nem tapasztaltam a forróságot. Azt viszont tudtam, hogy most fog elindulni a hömpölygő lávafolyam.

A következő pillanatban a nyílt terepen álltam, többen voltunk együtt. Ekkor egy hangot hallottam a magasból:

"MINDIG A NYOMOKBAN JÁRJATOK, ÉS AKKOR MEGMENEKÜLTÖK! MINDIG A NYOMOKBA LÉPJETEK!"

Addigra már mindent elöntött az izzó, folyékony kőzet. Méteres, jól kivehető lábnyomokat láttam magam előtt a vörösen szétterülő lávában, aminek mélyedésében fekete föld és zöld fű virított. Ez az egyetlen esély a túlélésre.

Szorongtam. Hogyan fogok lépkedni a nyomokban anélkül, hogy a saját lendületem és az izgalom miatt félre ne tántorodjak?!

De elindultam. Ekkor felébredtem.

Másnap hajnalban, november 1-én szintén félelmetes álmom volt. Ezért már korán kerestem az Urat, és imádságba mélyedve Ő arra késztetett, hogy böjtöljek.

Megértettem, hogy globális megrázkódtatás következik, és minden meg fog égni, el fog pusztulni, ami nem hordozza magában az életet.

CSAKIS AZ ÚR JÉZUS NYOMDOKAIBAN JÁRVA VAGYUNK VÉDETTEK!

Egyre jobban meg kell ismernünk Őt és kijelentéseit, egyre szorosabban kell ragaszkodnunk Hozzá és beszédéhez, hogy ne vétsük el a lépéseket, és ne ingadozzunk saját, emberi lendületünktől hajtva!

Mit jelent az Úr nyomában járni?

Úgy látni, járni, úgy tenni mindent, ahogy Ő tett. Mindezt az Atyával való, tökéletes összhangban. Teljes alázatosságban egy mindent érintő, jellembeli változás ez Krisztus hasonlatosságára, amit Isten Szent Szelleme végez el bennünk.

Jézus nyomában járni, nos ez az igazán önfegyelmet és szellemi összpontosítást igénylő, szüntelenül Istenre figyelő és Neki szeretetből engedelmeskedő, megszentelt életvitel.

Az Úr áldjon meg benneteket, járjunk mindnyájan Jézus nyomában! Ámen!

2011. nov. 1.                                                                Guti Tünde

Szükségállapot

Az elmúlt hetekben rengeteg megválaszolatlan kérdés, szomorúság szakadt fel bennem, mert rádöbbentem: mintha kifosztott lennék.

Az ördög azért jött, hogy lopjon, öljön és pusztítson, Jézus pedig azért, hogy életünk legyen és bővelkedjünk.

Eszembe jutott egy család, akikkel több, mint két hónapja találkoztam utoljára a gyülekezetben. Sírtam, annyira hiányoztak testvéreim.

Az Úr népe szükségben van, mert csendben - de nem nyomtalanul - kiesnek emberek, akik szolgálók, barátok, és ezzel megsérül az a lánc, ami eltéphetetlennek, áttörhetetlennek készült. A szeretet lánca, ami azért legyőzhetetlen, mert Isten lényéből fakad. Jézus mondja:

"Arról ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.." János 13:35.

Napokig töprengtem, vajon nem csupán a saját érzelmeim játéka ez a teher? Nem csak az én egyéni harcom? Később bizonyságtételeket, beszámolókat, próféciákat olvasva, hallgatva megerősödött bennem a felismerés: az Eklézsia széleskörű problémája ez.

Ma délelőtt egy különös belső késztetésre le kellett borulnom az Úr előtt. Könnyek között tettem homlokomat a padlóra, mert ez a szó ismétlődött lelkem mélyén:

"SZÜKSÉGÁLLAPOT."

Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok én senki, mégis az a benyomásom, hogy meg kell osztanom veletek. Nagy lenyomások és vívódások után felvállaltam ezt az üzenetet:

Szellemi szükségállapotot hirdetek.

Meg kell állnunk, félre kell tennünk a megszokott, jól bevált ceremóniákat, és Isten szívét kell keresnünk egyéni és közösségi szinten is!

Szólítsuk meg azokat, akik eltávolodtak, megkeseredtek, belefáradtak, bármi miatt! Tegyük félre az önigazságunkat, és a gyakran, rosszul értelmezett teológiánkat! Teljünk meg Szent Szellemmel és Igével! Engedjük Jézust szóhoz jutni és cselekedni! Annyi a reményt vesztett keresztyén!

Amíg Krisztus Testének tagjai egymást emésztik fel BELÜL, képtelenek a győztes hadjáratra KÍVÜL! Ha ellobban az Úr iránti első szeretet tüze, a fénytelen füstölgésben nem megy a betakarítás, pedig érettek a mezők.

Figyelmetlenségünkben eloltjuk egymás lángját...

Személyes dorgálást is kaptam az Úrtól, és tudom, hogy elsősorban nekem szól az intés, rajtam is keresi a Szőlősgazda a termést.

"Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek fel!" Zsidók 12:12.

Nem könnyű elviselni, amikor Isten ujja rám nehezedik, és megmutatja, nyomja azt a pontot, ahol változni, változtatni kell. Amikor már csaknem nyögök bele, annyira fáj mindaz, amit a Szent jelenlétében hiányosságnak látok, mert az Úr szembesít azzal, hogy míg mások mulasztásait elemezgetem, magam is méltatlan vagyok, és egyes egyedül Jézus Krisztusra nézve, az Ő tökéletes áldozatáért és hibátlan véréért nem állít félre.

"A mi Istenünk megemésztő tűz!"

Istenfélelmet keres a Róla nevezettek szívében, életvitelében!

Az ördög szétdobálóként, felforgatóként jelenik meg a hívők között, hogy békétlenséget, viszálykodásokat szítva szétzüllessze és sebezhetővé tegye a nyájat. A negatív érzelmek hullámzása elsöpri az erősségeket! Némely gyülekezet lelki élete a színfalak mögött, küzdelmekkel teli csatatérré vált.

Nem vagyunk már egy kissé önelégültek? Pont úgy, ahogy Jézus mondja szomorúan:

"Azt mondod magadról: meggazdagodtam, és semmire sincs szükségem, és nem veszed észre, hogy te vagy a vak, a nyavalyás és a mezítelen?!" Jelenések 3:17.

Kint volt a nagy, kifeszített vásznon januárban, a Sportkastélyban:

"Ha megalázza magát az én népem... meggyógyítom országukat."

Isten népe! Szenteld meg magad! A Vőlegény az ajtó előtt áll!

(Visszacseng bennem, amit szellemben hallottam, amikor leborultam.)

Hol van az a nép, amely az Én nevemről neveztetik?

Akikben ott van és látható az Én krisztusi természetem?

Tanuljátok meg Tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok!

Az idő nagyon szorít. Népemet megtisztítom, mint az izzó ércet, féltő szerelmem tüzében.

Az ítélet elkezdődött Isten Házán.

2011. márc. 6.                                                               Guti Tünde

Figyelmeztető álom

Meglehetősen zaklatottan ébredtem ma. Kint még sötét van, szirénazúgás hasítja át a fagyos csendet. Mint a hideg borzongás, úgy fut át rajtam ijesztő álmom üzenete. Ez a messze szálló és lassan elhalkuló mentőautó hang feleleveníti az éjszakai rémületet, ami a gyors készülődésben és családom megmentése közben átjárt. Megpróbálom egészen röviden összefoglalni.

Egy magas hegy tövében vitt az utam, poros gyalogösvény volt, és a szélén egy kutya feküdt. Már félig betemette magát földdel, amikor megszólalt:

- Így biztos kibírom majd!

Álmunkban olyan képességekkel is rendelkezünk, amiben a valóságban nem, tehát azonnal TUDTAM, hogy valami szörnyű baj közeledik, és a következő pillanatban már láttam is, hogy egy zöldesen habzó, örvénylő, savas folyó árad valahonnan, mindent megemésztve, ami útjában áll. Lelkemben égető tűzként éreztem át a rettenetes halálfolyam erejét.

Hirtelen otthon voltam, és a felettünk magasló hegy egyre riasztóbb látványt nyújtott. Belül egyszerűen BIZONYOS VOLTAM, hogy kitörés várható, mégpedig mindent elpusztító, maró áradat. A másokat megmenteni akarás olyan erőt, bátorságot és gyorsaságot adott, hogy még most is csodálkozom rajta. Azonnal pakolni kezdtem a legszükségesebbeket, és a fiaimnak folyamatosan osztottam a tanácsokat, hogy csak nélkülözhetetlen holmit tehetnek a táskájukba.

Ebben a felfordulásban mintha minden szó a gondolat sebességével szikrázott volna, és olyan súllyal bírt, amitől csodálkozó tekintetek ébredtek rá a valós VÉSZHELYZETRE.

Az utcán már kisebb csoport tanakodott, hogy mitévők legyenek. Egy mosolygós hölgy nagy nyugalommal beszélt egy dombról, 10-15 percnyi autóútra a kritikus helyszíntől, saját tulajdonát képező biztonságot nyújtó lehetőségként. Megkérdeztem, hogy odamehetünk-e mi is a családommal. Bólintott, és a szemébe nézve furcsa érzés töltött el - mintha ismerném valahonnan -, de a lelkemben hangosan zakatolt:

- Siess!

Rohantam az enyéimhez, akik lassan tettek-vettek. Idegeim pattanásig feszültek a felelősség terhe alatt, ezért rájuk kiáltottam, megsürgetve őket:

- Tíz percetek van, hogy elkészüljetek az indulásig!

Ekkor felébredtem. A szívem most is kalapál, gondolataim össze-vissza zúgnak, de mindegyik egyetlen üzenet köré illeszkedik:

Az idő vészesen fogy, ez a világ nagy bajban van! Akik hiszünk a Jézus általi megmenekülésben, ott vár a domb. A Golgota.

Nincs lehetőség terveket szőni, listákat írni, csak néhány, az örökkévalóság szempontjából nélkülözhetetlen értéket vihetünk magunkkal, mint pl. hit, remény, szeretet.

Nagy a sietség! Nem lehet bizonytalankodva téblábolni, hanem kellő komolysággal, riasztó szózatként kell figyelmeztetnünk szeretteinket, ismerőseinket és mindenkit arra, hogy az Úr napja eljön! A világ, mint hatalmas hegy összeomlik. A benne felhalmozódott bűn, mocsok, méreg megemészti a körülötte élőket.

Készüljünk! Siessünk! A Golgotán biztonságot találunk Jézusnál! Ő a mi Kősziklánk, Megtartónk! Ő visz át szeretett Atyja, Atyánk országába.

Az álom elején földdel betemetkező, fekvő kutya számomra azt jelképezi, hogy mulandó, e földi dolgok nem takarnak el a veszedelem elől.

Az idő közel. Vigyázzunk és imádkozzunk, hogy az élet gondjai ne lopják el odaszánásunkat, ne tompítsák el belső érzékeinket!

Jézus Krisztus nemsokára megérkezik az övéiért, és utána olyan sötétség szakad az emberiségre, amit az antikrisztusi megtévesztés és globális pusztulás jellemez. A figyelmeztetés nekünk szól:

- "Azért legyetek készen ti is!" Máté 24:44.

2010. nov. 24.                                                                  Guti Tünde

Főpróba

Vágyakozva néztem ki az ablakon ebben a már-már elviselhetetlen, rekkenő hőségben, és a kisebb-nagyobb fehér pamacsokat összegyúrva gondolatban az égen, vaskos, szürke, esőt hozó fellegeknek láttam már, ahonnan szinte hallani véltem a mély morajlást, képzeletemben megelevenítve a hűsítő záport.

Ugyanebben a pillanatban mintha messzebbre láttam volna... Már nem az ég dörgését, hanem angyalok zenéjét hallgattam. Nem testi füleimmel ugyan, hanem a szívem belsejében szóltak a mennyei dallamok. Ekkor a lelkembe fészkelte magát egy kijelentés:

A MENNY FŐPRÓBÁT TART A MENYASSZONY FOGADÁSÁRA.

Hát ezért szól a muzsika! A menyasszony (gyülekezet) mosolyogva öltözik most fehérbe. Ebbe a mosolyba nem fér bele sem haragos indulat, sem neheztelés, büszkeség vagy félelem. Már semmi sem fontos igazán, csakis annak az arca, akire néz, aki után vágyik. A VŐLEGÉNY VÁRJA ŐT!

Tudjátok, amikor a menyasszony a fejére teszi koszorúját és a többi gyönyörű díszét, ott már nem számít semmi más. Lehet zöldebb a szomszéd kertje, tehetnek jónak tűnő ajánlatokat, sugdoshatnak a háta mögött hazugságokat, ünnepélyesen sugárzó tekintetét egyetlen személyre szegezi, és boldog, átszellemült arccal várja A PILLANATOT, a hívó szót: JÖJJ!

Ne feledjük: a mennyben már a főpróbát tartja a menyegzői zenekar! Jézus hamarosan megjelenik a felhőkben, és magához veszi szeretett gyülekezetét.

Mérhetetlen vágy fogott el meglátni Jézust, és egyszeriben helyet cseréltek életem sorrendjében az addig sürgősnek, halaszthatatlannak képzelt dolgok...

"...az idő közel van... És ímé hamar eljövök, és az én jutalmam velem van...

És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel!" Jelenések 22:10, 12, 17.

2010. július 16.                                                           Guti Tünde

A gyöngysor

Lelkemben láttam egy megrázó képet. Elöntött a szánalom és az együttérzés, amikor átéreztem, hogy mai generációk haláltusája tárult elém különös módon. Az Úr csodája, ha néhány másodpercben megérthetünk és átvehetünk egy ránk bízott üzenetet.

Minden összedől egyszer, ami nem Krisztusra épült. Egyetlen út van, ami az életre visz, ez JÉZUS!

* * *

Egy ember kapaszkodott a magasban egy ide-oda himbálódzó kötélen. Sápadt arcára kiült a félelem, ahogy kétségbeesetten markolta azt a vékony szálat, amitől utolsó esélyként megmenekülést várt.

Ekkor ismertem fel, hogy egy óriási gyöngysor végén függ az életéért küzdve, mert elszakadt a fonal.

Sorban potyogtak le a gyöngyszemek, s ő rémülten fogódzkodott mindig a következőbe, hogy le ne zuhanjon. Egyre csak fogytak a szebbnél szebb gömbök lehullva a mélybe hangos csörrenéssel, összetörve a sötét szakadékban, s halálra dermedten nézte a pusztulást.

SEMMIVÉ VÁLT A VALÓSNAK HITT ÁBRÁND...

A végveszélybe került ember homlokán verejtékcseppek jelentek meg, agya lázasan dolgozta fel az ijesztő tényeket. Mindaz, amit évek nehéz munkájával összegyűjtött, mindaz, amit jónak és szépnek hitt, mindaz, amiben gyönyörködött és megelégedettséggel töltötte el, kárba veszett.

Már utánuk sem mert nézni, csak az életét mentette újabb kapaszkodókat keresve, amit el is ért, de néhány másodperc után az is leszakadt, és folytatódott a hajsza tovább.

A hosszú gyöngysor dísze rohamosan fogyatkozott... Halálra váltan tudatosult a küzdelemben, hogy még néhány gyöngyszem, és ennyi volt... Nincs semmi, ami megtartaná, amiben bízhatna vagy biztonságot jelentene. Nincs semmije.

Már az utolsót is elvesztette a füzér szemeiből, mind lezuhant, összetört. Kimerült izmai összerándultak, felkészült, hogy itt a vég... S ekkor a zsinór végén meglátott egy keresztet.

Maradék erejével, eltorzult arccal görcsösen megragadta, és abban a pillanatban megmenekült. Valami köszönöm félét rebegett remegő ajka, inkább csak a lelkét öntötték el a hálaérzet lágy hullámai.

Egyszeriben minden olyan békés lett. Egy láthatatlan erő gyengéden felemelte. Szeretetteljes hömpölygés járta át, mélységes nyugalom az Atya nyakában, Jézusba kapaszkodva és a Szent Szellem áramlásában elmerülve.

Új élet kezdődött! Minden engedelmessége, irgalmas cselekedete, önmaga és a világ feletti győzelme, igazságban járása igazgyöngyöket fűzött élete fonalára.

Mostantól Isten szüntelen hordozza, gyönyörködik benne, őrző szemei rajta vannak.

A kapaszkodó ember én is lehetek, sőt bármelyikünk. Nem építhetünk hamis ábrándokra! A valóság Krisztus! Ne cseréljük igazgyöngyeinket hamisakra!

A Sátán a világosság angyalaként akarja megtéveszteni a választottakat! VIGYÁZZATOK!

2010. ápr. 16.                                                            Guti Tünde

Jézus vérének egyedülálló fontossága

Egy évvel ezelőtt történt. Sokáig úgy gondoltam, hogy annyira személyes jellegű átélés, hogy nem kell megosztanom másokkal. 2-3 hónapja azonban erőteljesen megfogalmazódott bennem, hogy tárjam fel, és Jézus nevét magasra emelve, vérének erejét mélyebben megismerve és alkalmazva, szárnyaljon lélekben és igazságban fogant imádatunk !

Egy vasárnap délutáni dicsőítés során azt az akkor még újnak számító dalt énekeltük, hogy "BEMEGYEK A SZENTEK SZENTJÉBE..." Az Úr jelenlétében elcsendesedve adtam át magam én is, hogy átitatódjak. S akkor egy látást láttam.

* * *

Ókori templomépület homlokzata magasodott előttem. Néhány lépcső vezetett felfelé, amin lassan lépkedtem, szüntelenül a bejáratra szegezve a tekintetem.

Áhítattal megtelve értem a lépcső tetejére, ahol az ajtó helyett Jézus vérén át léphettem be Isten jelenlétébe. Olyan volt, mint egy mindent beborító, aranyló zuhatag! Lágyan mélybe ömlő vízesésre, vízfüggönyre emlékeztetett. Mintha megállt volna az idő...

Megtisztulva, felfrissülve, más emberként mentem tovább, de a vérzuhatag jött utánam, jött velem, és átszellemülten énekeltem:

"Uram, dicsérlek, dicsérlek! Neved áldom szent vagy, szent vagy, Uram!"

Az engem megmosó vér lepedő nagyságú zászlóvá vált a kezemben, amit magasan a fejem fölé tartva lengettem, hódolva Istennek. JÉZUS VÉRE A DICSŐÍTÉSEM ERŐTELJES RÉSZÉVÉ VÁLT.

Az ének kezdődött elölről, és folyamatosan láttam magamat a Bárány vérén át, benne és vele az Úr előtt. A hatalmas és mégis könnyed zászló lassanként betakart, körbe-körbe tekert. Jézus véréből szőtt ruhám dicsőítő köntösként öltöztetett fel.

Kimondhatatlan érzés töltött el! Az imádat olyan fokát éltem át, ahol már nincs szó, ami méltóképpen kifejezné a hálát és a csodálatot, ahol megszűnik az én, és az Úr minden mindenben.

Legapróbb sejtjeimet is átjárta a dalszöveg, mintha átlátszó lettem volna. Jézus vére csodálatos erő, megmenekülésünk ára! Megtisztít, elmélyíti és dinamikussá teszi a dicsőítést, betakar és felöltöztet az imádat alázatos köntösébe.

2010. január                                                                 Guti Tünde

Jézus a gyertyatartók között

Mindenfelé letört ágak, gallyak, amerre a viharos

szél elhaladt és tarolt.

A maga titokzatosságával borult fölém a bársonyos

sötétség... A sűrű csendben mintha szóltak volna a

csillagok... Mintha suttogtak volna...

Az Esthajnalcsillag, mint valami őrszem, uralta az

égboltot.

Éles szél kapaszkodott a kabátomba, s az ujjába

surrant halkan. Dideregni kezdtem, s tudtam, hogy

hideg lesz éjszaka.

* * *

Másnap valami megmagyarázhatatlan, belső

nyugtalanság töltött el. Mintha egy terhet vinnék,

aminek a súlya alatt meggörnyedek.

Szívszaggató érzés járt át. Reggeli tevékenységeim

mellől elszólító imádkozásra ösztönzött Isten Szent

Szelleme. Belülről szétfeszítő kiáltás a gyülekezetért,

pásztoromért, vezetőimért és az egész EGYHÁZÉRT.

Enni sem tudtam, egyszerűen nem kívántam az ételt.

Az Úr böjtre "kényszerített", könyörögnöm kellett,

harcolni az országért, Budapestért, családomért,

házasságomért, Izraelért és a magyar nemzetért.

Az isteni jelenlétben a Szent Szellem sírt bennem,

és én is sírtam vele együtt.

Láttam lelkemben, hogy Jézus járkál a gyülekezetek

gyertyatartói között. Mai közösségek mellett halad

el és komoly, szomorú az arca. Engem is elöntött a

szomorúság és újra sírnom kellett.

Az Úr Jézus keresett és nagyon hiányolt valamit. Az

ezt helyettesítő dolgok semmit sem érnek szemében!

Ő nem a jegygyűrűt kéri, nem a fátylat, nem is a

menyegzői ruhát vagy a házassági levelet.

Ő A MENYASSZONYA SZÍVÉÉRT JÖTT!

A szívet kéri, a szívet vizsgálja! Már nem jellemző

az elrejtettség, hogy "én őbennük és ők énbennem".

A szívbeli rajongást észrevétlenül önelégültség

váltotta fel.

Az őszinte, gyermeki ragaszkodást, tőle való függést

elnyomta a "mindent tudok az Igéből, minden

ajándékot megkaptam" karizmatikus hiúság.

A gyertyatartók között sétál Jézus, amik túl magasak

hozzá képest. Ő szelíd és alázatos, a gyülekezetek

túl magasan tartják a fejüket. Nincs szemkontaktus.

Istenfélelem töltött el. Olyan fenségesnek láttam az

Urat, hogy szinte megsemmisülve döbbentem rá,

micsoda felfoghatatlan kegyelem, hogy elvisel,

sőt szeret minket!

Drága, drága Úr Jézus! Csak Őáltala élhetünk!

Nélküle semmink sincs, senkik vagyunk.

"Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosoknak

pedig kegyelmét adja." Jakab 4:6.

* * *

Úgy írtam le mindezt, hogy tisztában vagyok a

szellemi ajándékok fontosságával, a betöltekezéssel,

ami a saját életemnek is fontos részeként működik.

Az üzenettel párhuzamban az Úr engem is egy mély

megaláztatási folyamaton vitt át. Gyötrelmesen

szembesültem azzal, hogy 35 éve hívőként is találok

kivetnivalót újra és újra az életemben, gondolataimban.

Hiszem, hogy egy ajtónyitásnyira az Úr Jézus

visszajövetelétől nagy szükségünk van lelkünk és

szívünk őszinte megvizsgálására, megtisztítására,

hogy ünneplőbe öltözhessen a Vőlegény érkezésére!

2009. okt. 14.                                                               Guti Tünde

Szembesülés a Lyme-kórral

Napsütéses, kora nyári napra ébredtünk. Igazi kiránduló idő!

Erre jó a szombat, nosza, menjünk valamerre!

Rövid tanakodás után eldöntöttük, hogy Gödöllő az úti cél,

bejárjuk a csodálatos, arborétumszerű birtokot és megnézzük

Sissy gyönyörű kastélyát. Jókedvűen indultunk, nem volt túl

meleg. Focilabdát is vittünk, jól jön az egy sportos családban!

Néhány órát töltöttünk ezen a mesébe illő helyen, majd egy

röpke focizás után gazdag élményekkel indultunk haza.

Itthon ment minden tovább a megszokott kerékvágásban.

Egészen addig, amíg észre nem vettem, hogy erősen viszket a

csípőm. Nem nagyon törődtem vele, de amikor már fájt is, az

arra ösztönzött, hogy meg kellene nézni, mi van ott! Mivel nem

láttam hátra, Béla és egy tükör segítségével megállapítottam,

hogy egy féltenyérnyi piros folt látszik. Este volt már, ezért

megbeszéltük, hogy másnap megmutatom az orvosnak. Igen ám,

de akkorra duplájára terebélyesedett a folt, s ijesztően változott

a színében a sötétebb és a világosabb árnyalat. Ráadásul a házi

orvosunk késő délután rendelt, így továbbra is az izgatottság és

a fájdalmak közt telt az idő.

Nem tudom, miért, de a rendelés vége felé került rám a sor.

A doktornőnk ránézett a csípőmre és elkomorodott arccal mondta:

LYME -KÓR! Egyértelműen látszik a férfitenyér nagyságú,

kokárda sávozású piros folt. Kellően megijesztett, sürgősséggel

küldött azért a gyógyszerért, ami akkor nyújt védelmet, ha a

kullancscsípés után 11 napon belül kezdik adagolni. Lázasan

próbáltam visszaemlékezni, s egyértelművé vált, hogy Gödöllőn

találkoztam a fertőzött kullanccsal. Érdekes, hogy a kirándulás

után pont 11 nappal kerültem orvoshoz...

Mivel régebben olvastam Makra Ágnes: Kullancscsípéstől a

maláriáig c. könyvét, eléggé megrémültem a ténytől! Rohantunk

férjemmel az ügyeletes gyógyszertárba, ahol a patikus átnyújtva

a gyógyszert figyelmeztetett, hogy haladéktalanul kezdjem el

szedni!

Úgy éreztem, mintha nem is velem történne mindez. Tisztában

voltam a lehetséges következményekkel: agyhártyagyulladás és

fokozatos bénulásos állapot. Este került az álom. Nem nagyon

mertünk egymáshoz szólni, Bélával együtt próbáltuk az Úr elé

borítani kétségbeesett gondolatainkat. Szinte bénító volt a jövőm

felőli aggódás!

Másnap felhívtam édesanyámat, testvéreimet és a gyülis ima

riadóláncot. Jó volt tudni, hogy sokan imádkoznak értem!

Csak az Úrban bízhattam, annak ellenére, hogy szedtem az

orvosságot, mivel annyira a határon volt a kezelés kezdete. A

félelem árnyékolta be mindennapjaimat, mi lesz a családommal,

férjemmel, négy gyermekünkkel. Közben ijesztő jelenségeket

tapasztaltam. Mintha az ujjaimból kiment volna az erő.

Egyszerűen kiestek a kezemből a tárgyak. Legyen az bármi,

amit megfogtam, észrevétlenül elejtettem. Nagyon megijedtem,

hogy elkezdődött az idegrendszeri leépülés! Úgy éreztem,

hogy versenyt futok az idővel, hiszen a 11. napon kezdtem

el szedni a folyamat visszafordítását szolgáló medicinát.

TUDTAM, HOGY CSAK AZ ÚR SEGÍTHET RAJTAM, a

tabletta az csak "gyógyászati segédeszköz". A rettenetes

betegség bennem van és csak Isten veheti ki belőlem!

Könyörögtem, fohászkodtam, és ezt tették nagyon drága

testvéreim is.

Feszítő szorongásban teltek a hetek. A bizonytalanság

bénító súlyként akart összemorzsolni. Csak a hit és a remény

tartotta bennem a lelket: az az Úr, akiben hiszek, olyan Isten,

aki mindenható hatalmánál fogva bármit megtehet! Az Ő

kezében tudtam az életem.

Hosszú, nyomasztó időszak telt el, amikor felfedeztem,

hogy nincs fájdalom, nincs körkörös, piros folt, nincsenek

potyogó konyhaeszközök. Vajon meggyógyultam?

Próbáltam ráállni és elhinni, hogy mennyei Atyám cselekedett.

Ha ismerősök kérdeztek hogylétem felől, azt válaszoltam,

már jól vagyok! Dicsőség az Úrnak!

Az idő múlásával egyre biztosabb voltam benne, hogy

TUDOM, KINEK HITTEM! Isten az Úr, aki a hajszálon

múló életeket is meg tudja menteni! Ő az én gyógyítóm,

Ő az én megtartóm és szabadítóm!

Körülbelül 8 év távlatában is ezt vallom: az Úr az Isten!

Jézus Krisztus él, aki az út az Atyához. Csak benne lehet

reménységünk!

2009. július                                                           Guti Tünde

Isten műhelyében

A vasárnap délutáni istentisztelet előtt, amikor imádkoztam az áldásért, különös átélésben volt részem. Igazából tényleg csak egy "benyomás" volt, nem látás, nem kijelentés, csak mintha lélekben egy más dimenzióba kerültem volna. Néhány perc leforgása alatt komoly gondolatot adott az Úr, ami rám nézve intés volt. Az imaházban, a prédikáció előtti dicsőítés alatt újra betöltött a korábbi megtapasztalás élménye. Ezért írtam le az akkor kapott gondolatokat, mert fontosnak tartottam magamra nézve, és talán mások is épülhetnek általa.Isten műhelyében
Elfogadtam a meghívást! Hogyne fogadtam volna el, mikor vágyva vágytam
bepillantani Isten csodálatos terveibe, munkájába! S ahogy ott álltam, kicsit

félszegen a kapu előtt, legbelül megremegtem.
Amikor be akartam lépni, hirtelen feleslegesnek éreztem azt a sok holmit, amit

magammal cipeltem. KINT érték volt, BENT kacatnak tűnt. Mindent letettem a

kapun KÍVÜL.
A bejáratnál ajtó helyett egy nagy tükörrel találtam szembe magam. Belenéztem,

és felnagyítva láttam benne minden rossz érzésemet, gondolataimat, elfojtott

indulatokat. A megsemmisülés érzése járt át...
A leleplezés küszöbén áthaladva úgy éreztem, hogy a tükörben látottak

hatására elsüllyedek a lágy anyagon átlépegetve, ami ráadásul elég széles volt
ahhoz, hogy a megrázó élményt kellően feldolgozhassam.
Ekkor elém tárult a MŰHELY, és az Atya szerető mosollyal, szélesre tárt
karral fogadott. Porszemnek éreztem magam, a senkinél is senkibbnek, de mégis

szinte menekülve vetődtem irgalmas ölelésébe.
- Örülök, hogy nem fordultál vissza az ajtóból! - mondta szelíden, és körbe vezetett, mindent megmutatva és elmagyarázva. Oly mérhetetlen bölcsesség vett körül, olyan

egyszerű volt minden, hogy nem is értettem, miért problémáztam annyit KINT,

a nyers, puszta életben.
- Gyere, megmutatom testvéreidet! - kérte Atyám olyan hangon, ami miatt az az

érzés kerített hatalmába, hogy valami rendkívülit láthatok. S valóban. Ami elém tárult,

az szinte leírhatatlan! Ott voltak testvéreim, akiket én szeretetlennek, keménynek ismertem, s itt mindannyian tökéletesek voltak. Alig hittem a szememnek!

Hogy lehettem eddig ennyire vak?! Én nem ilyennek láttam, tapasztaltam őket KINT!

De a mennyei Atya műhelyében mindent másképp érzékeltem. Ő látta csodálkozásomat,

s várt egy kicsit. Én csak álltam, és jóságos szemeibe nézve egyszerre szégyelltem is magam, de határtalanul boldog is voltam.
- Gyermekem! - szólított meg kegyelme szeretetteljes hangján - Hidd el, akiket én átformálok, mind ilyen lesz, Fiam Jézus Krisztus képére mintázva!
- Én is? - kérdeztem félénken.
- Igen, te is! - válaszolta, majd vállamra tette a kezét és visszakísért a bejárathoz. Már

nyoma sem volt a süppedős küszöbnek, s a nagy tükörben egy jó tartású, bizalmat

sugárzó, erős harcost láttam. Tudtam, hogy én vagyok.
- Menj, gyermekem! - küldött el Atyám -, s amit itt láttál, tapasztaltál, soha ne felejtsd el! Testvéreidben lásd mindig Krisztust! Ő az, aki egységet munkál, Ő az, aki egy újfajta szeretetet épít fel egyházában. Ne higgyetek a Vádlónak!
"Aki Krisztusban van, új teremtés az. A régiek elmúltak, íme újjá lett minden."

2009. ápr. 3.                                                        Guti Tünde

A kereszt mint sziget

2009. január 11-én megdöbbentő élményben volt részem. Szokásomtól eltérően a középső szektorban ültem. A dicsőítés igazán dinamikus volt, engem is betöltött az Úr öröme, s boldoggá tett a megtapasztalt szabadság. Szinte forrt a levegő, mindenütt mosolygós, átszellemült arcok, kezek a magasban. Tényleg nagyon jó volt, nem adatik ez meg minden vasárnap.

S ekkor váratlan látomás tárult elém. Annyira nagy volt a kontraszt a kép és az engem körülvevő valóság között, hogy szinte megdermedtem! Íme:

Az egész gyülekezet egy tágas táncparketten énekelt. Ki ugrált, ki a karjait nyújtotta az ég felé, sokan táncoltak, s volt, aki csupán átszellemülten énekelt. Egységben volt a közösség.

Ekkor a táncparkett sűrű mocsárrá változott. Középen egy hatalmas, elfektetett, vaskos kereszt, mint egy sziget, kezdett el kiemelkedni. Akik pont rajta álltak, megmenekültek, a kereszttel együtt emelkedtek felfelé. A többiek kétségbeesve, kapálózva süllyedtek bele az ingoványba.

Beleborzongtam a látvány erejébe, úgy éreztem, elhagy az erőm! Körülöttem élő dicsőítés, aminek én is részese vagyok, s egy kép előttem, ami rettentéssel tölt el.

Figyelmeztet, hogy hitünk és életünk alapja Krisztus keresztje! A kereszt, az Úr Jézus megváltói műve ad stabilitást, megmenekülést.

"A keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik megtartatunk, Istennek ereje!" I. Kor. 1:18.

2009. január 11.                                                                Guti Tünde 

A fejsze a fák gyökerén...

2008. szeptember 9-én az Úr erőteljes meglátogatását éltem át. Már az előző két napon éreztem, hogy valami készül bennem. Erőteljes, határozott késztetést kaptam arra nézve, hogy olvassam el a Hegyi beszédet és János leveleit. Az volt a benyomásom, hogy ezzel akarta az Úr előkészíteni a szívemet arra a nagy horderejű üzenetre, amit mondani akar.

S én olvastam. Kedden reggel kezdtem, de azonnal leszállt a Szentlélek és nagyon sírtam. Olyan súlyos gondolatok özönlöttek fel bennem, hogy le kellett írnom, mert úgy éreztem, ha nem teszem, szétveti a lelkem! Olvastam, sírtam, imádkoztam és írtam. Aztán kezdődött elölről az egész. Néha talán nem összefüggő, van, ami személyes, de van közösségi érdekeltségű is.

Számomra rendkívüli módon megtapasztalt ítélet volt, de olyan ítélet, ami magában hordozta máris a megújulás lehetőségét és a továbblépést.
Leírom, és kívánom, hogy ne megbotránkozz, hanem érts meg valamit abból, hogy az Úr sokkal jobban akarja az ébredést, mint mi, és ennek én és mi vagyunk az akadályai. Legelőször a gyülekezetnek kell felébrednie!
Mi a bűn? Ellenszegülés. A bűn elválaszt Istentől. Várjuk az ébredést? Igen!

De! Azt mondja az Úr:
"Bűnt és ünneplést el nem szenvedek!" Ha várjuk az isteni meglátogatást, szakítanunk

kell minden bűnnel! Dicsőítő koncertjeinken felhőbe burkolózhatunk, ha maga a felhőoszlop tovább halad és itt hagy!
Egyedül Jézus Krisztus az ÚT az Atyához! MAJD HA LEGAPRÓCSKÁBB BŰNEINK IS LEGALÁBB ANNYIRA FÁJNAK, MINT AZ ÚR JÉZUSNAK AZ ATYÁTÓL VALÓ ELSZAKADÁSA A MI BŰNEINK MIATT, akkor éretté válunk egy isteni meglátogatásra. Amikor újra átérezzük, hogy Jézus Krisztus kereszthalála nélkül az összes szolgálatunkkal, koncertünkkel együtt is elveszettek vagyunk!
Nincs ébredés megtérés és megalázkodás nélkül! Nincs ébredés a kereszttel való szembesülés nélkül! "Keressétek az Urat, amíg megtalálható, hívjátok Őt segítségül, amíg közel van!"
Őszintén, szívből kell vágyakoznunk úgy élni, beszélni, érezni és cselekedni, hogy az Úr Jézus kedvét keressük mindenben! Olvassuk a Hegyi beszédet! LEJÁRT A NAGY SZÓLAMOK IDEJE ! Egy fejezetnek vége. Vége a körülcicomázott dicsőítő koncerteknek! Jön az ASZFALTMISSZIÓ ! Ne a ruháitokat szaggassátok előttem! Ha isteni meglátogatást akartok, akkor a SZÍVETEKET SZAGGASSÁTOK MEG! Ne tréfálkozzatok, hanem hirdessétek a megfeszített Krisztust!
Ingerült beszéded mint kígyó és béka jön ki a szádon! Indulataid, haragod és mérgelődésed mint kénköves füst, bántja orromat! Úgy beszéljetek egymással, hogy TESTVÉREDBEN AZ ÉN FIAM, JÉZUS KRISZTUS ÉL! Ne Ábrahám, Izsák és Jákób földi gazdagságára, örökölt áldásaira vágyjatok, hanem legyen mindennél és mindenkinél FONTOSABB JÉZUS!
Isten országa belülről kezdi az építkezést, szemmel nem látható módon.
" A FEJSZE A FÁK GYÖKERÉRE VETTETETT !" Máté 3:10.
Amíg még van idő és lehetőség, addig tegyünk jót némelyekkel!

"Még egy kevés idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet!"

Aggeus 2:6.
Ne rendezkedjetek be itt, ezen a Földön úgy, mintha örökké élnétek itt!

2008. szeptember 9.                                   Guti Tünde